2.rész
Az elkerülhetetlen...
- Ez már biztos? – hallatszódik a kérdés, mely a ráncokkal körülölelt ajkakból távozik, majd a kissé remegő ujjak szinte alig hallható dobolással járnak fel és alá a hófehér papírlapon.
- Igen, Uram! Biztos, hogy erre tart… - mondja a gépi hang, majd az eddig doboló ujjak összekulcsolódnak, és a kézek, melyek nem egy fiatal férfi kezei, immár gondterhelten, elfehéredő bütykökkel szorítják egymást, mintha csak valami olyan dologról lenne szó, mely katasztrófába torkollik.
- Edevis, szólj a Tanácsnak! – hallatszódik a parancs, majd pár másodperccel később csuklyás alakok hologramja tölti meg az impozáns tárgyalótermet. A ráncos ajak tulajdonosa gondterhelten áll fel a kényelmes fotelből, majd kezét még mindig összekulcsolva kezd el járkálni. Útja során felkeresi a szoba végében lévő bárszekrényt, majd szinte már magától értetődve emeli ki onnan a számára kikészített keserédes whiskyt, melyet most talán mindennél nagyobb örömmel folyat le a torkán. Életének legszebb és legboldogabb pillanatai idéződnek fel elméjében, és ha akarná még talán a whiskyvel kapcsolatban is eszébe jutna pár igazán megmosolyogtató, önfeledten boldog emlékkép. Hiszen nem volt ő mindig ilyen, fiatal évei egy pillanat alatt elrepültek. Régen még hitt abba, hogy családjával békességben, boldogságban fog távozni az elmúlásba, azonban az elmúlt évek során a legnagyobb félelme kezdett megelevenedni, mely nem kevés ősz hajszálat, és a gondok nehéz ráncait rajzolta egyébként kedves vonású arcára. A félelem egyszerűen a testébe költözött, és szinte már minden egyes sejtjét és zsigerét mardosó rettegés szabdalta. Hiába voltak álmai, vágyai, egy elképzelt jövőképe, melyet a gépek, a tökéletes világ és ez a tökéletes faj láttatni engedett, szíve mélyén tisztában volt azzal, hogy élete túlzottan hamar fog kialudni, akárcsak egy gyertya lángja a lágy szellőben.
- Köszönöm, hogy megjelentek! – hallatszik lágyan, csalódással telve férfias orgánuma.
- Igazán nincs mit köszöngetni, hiszen mindent meg kell beszélnünk!
- Ahogy mondja, Uram! – fordul meg a férfi, majd kissé meghajol, hogy ezzel is kifejezze tiszteletét a Tanács iránt.
- Tudom, hogy a fiam nem éppen jó modorú, de igyekeztem úgy taníttatni, ahogyan azt Önök kérték. Remélem megfelelő lesz arra a célra, melyet neki szántak.
- Mindenképpen, ne aggódj, drága barátom! A fiad jó helyen van, és ha végre eljön az idő, tudni fogja, hogy mit csináljon.
- Bennem ettől függetlenül azért felmerül egy kis aggodalom… – mondja az agg, és múltba révedő pillantással mered a kezében tartott pohárra. Az alkohol még mindig benne van, és lehet, hogy pár perccel ezelőtt még úgy gondolta, hogy jó ötlet, most mégis inkább józanságra figyelmezteti az esze. Hiszen pár andalító és bódító korty mit sem változtat a dolgok alakulásán. Helyzetét átgondolván egy igazán kifinomult mozdulattal helyezi vissza a poharat előbbi helyére és fordul immár teljes valójában az őt körbevevő képek felé. Lába alatt közben lassan a levegőbe emelkedik a padló, majd a termen átlebegve érkezik meg a hihetetlen panorámát nyújtó ablak elé. Tekintete a távolba réved, próbálja az elé táruló látvány minden kis apró mozzanatát elraktározni a tudatában. Figyelmesen megszemléli a felhőkarcolókat, a kívül az ég felé futó lifteket, a levegőben szálldosó autókat és a távolban látható zöldellő területet. Nem olyan régóta egyesítették a városokat a jelenlegi csomópontba, csak azért, hogy jelentős zöld területeket tudjanak létrehozni. A hatalmas ipari és technikai fejlettség különleges és hihetetlen újításokat hozott az embereknek, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a természetet nem lehet elhanyagolni. Többek között ezért is született meg a „Zöldítés program” tervezete. Na meg azért, mert a Vegeto számára szükséges jó pár növényt termeszteni, hogy az ott élők is élhessenek.
- Gyarló vagyok, és ezt neki is átadtam. Mi van, hogyha ez a vágy, ez nagyobb benne, mint az életben maradás ösztöne? Mi van, ha hiába volt minden, hiszen tudják, mennyire dacos, és mennyire megviselte, hogy egyáltalán ide el kellett mennie!
- Tökéletes nevelést kapott, a személyes dolgokat, mint például a jellemét pedig nem akartuk a saját képünkre formálni. Egy embert akartunk, és nem egy tökéletes gépet! Hiszen tudja, hogy szükségünk volt az érzésekre, még azokra is, melyek szélsőségesek. Kénytelenek vagyunk ezt elnézni neki, de hát ez egy igazán aprócska kis zavar a rendszerben, mintha csak egy légy zümmögne a csendes szobában. És ne feledkezzünk meg a számára kiválasztott társról, aki reméljük majd a he… – A hologram lassan villogni kezd, a teremben lévő alakok képe elhomályosul, majd hirtelen teljesen eltűnik…
- Igen, Uram! Biztos, hogy erre tart… - mondja a gépi hang, majd az eddig doboló ujjak összekulcsolódnak, és a kézek, melyek nem egy fiatal férfi kezei, immár gondterhelten, elfehéredő bütykökkel szorítják egymást, mintha csak valami olyan dologról lenne szó, mely katasztrófába torkollik.
- Edevis, szólj a Tanácsnak! – hallatszódik a parancs, majd pár másodperccel később csuklyás alakok hologramja tölti meg az impozáns tárgyalótermet. A ráncos ajak tulajdonosa gondterhelten áll fel a kényelmes fotelből, majd kezét még mindig összekulcsolva kezd el járkálni. Útja során felkeresi a szoba végében lévő bárszekrényt, majd szinte már magától értetődve emeli ki onnan a számára kikészített keserédes whiskyt, melyet most talán mindennél nagyobb örömmel folyat le a torkán. Életének legszebb és legboldogabb pillanatai idéződnek fel elméjében, és ha akarná még talán a whiskyvel kapcsolatban is eszébe jutna pár igazán megmosolyogtató, önfeledten boldog emlékkép. Hiszen nem volt ő mindig ilyen, fiatal évei egy pillanat alatt elrepültek. Régen még hitt abba, hogy családjával békességben, boldogságban fog távozni az elmúlásba, azonban az elmúlt évek során a legnagyobb félelme kezdett megelevenedni, mely nem kevés ősz hajszálat, és a gondok nehéz ráncait rajzolta egyébként kedves vonású arcára. A félelem egyszerűen a testébe költözött, és szinte már minden egyes sejtjét és zsigerét mardosó rettegés szabdalta. Hiába voltak álmai, vágyai, egy elképzelt jövőképe, melyet a gépek, a tökéletes világ és ez a tökéletes faj láttatni engedett, szíve mélyén tisztában volt azzal, hogy élete túlzottan hamar fog kialudni, akárcsak egy gyertya lángja a lágy szellőben.
- Köszönöm, hogy megjelentek! – hallatszik lágyan, csalódással telve férfias orgánuma.
- Igazán nincs mit köszöngetni, hiszen mindent meg kell beszélnünk!
- Ahogy mondja, Uram! – fordul meg a férfi, majd kissé meghajol, hogy ezzel is kifejezze tiszteletét a Tanács iránt.
- Tudom, hogy a fiam nem éppen jó modorú, de igyekeztem úgy taníttatni, ahogyan azt Önök kérték. Remélem megfelelő lesz arra a célra, melyet neki szántak.
- Mindenképpen, ne aggódj, drága barátom! A fiad jó helyen van, és ha végre eljön az idő, tudni fogja, hogy mit csináljon.
- Bennem ettől függetlenül azért felmerül egy kis aggodalom… – mondja az agg, és múltba révedő pillantással mered a kezében tartott pohárra. Az alkohol még mindig benne van, és lehet, hogy pár perccel ezelőtt még úgy gondolta, hogy jó ötlet, most mégis inkább józanságra figyelmezteti az esze. Hiszen pár andalító és bódító korty mit sem változtat a dolgok alakulásán. Helyzetét átgondolván egy igazán kifinomult mozdulattal helyezi vissza a poharat előbbi helyére és fordul immár teljes valójában az őt körbevevő képek felé. Lába alatt közben lassan a levegőbe emelkedik a padló, majd a termen átlebegve érkezik meg a hihetetlen panorámát nyújtó ablak elé. Tekintete a távolba réved, próbálja az elé táruló látvány minden kis apró mozzanatát elraktározni a tudatában. Figyelmesen megszemléli a felhőkarcolókat, a kívül az ég felé futó lifteket, a levegőben szálldosó autókat és a távolban látható zöldellő területet. Nem olyan régóta egyesítették a városokat a jelenlegi csomópontba, csak azért, hogy jelentős zöld területeket tudjanak létrehozni. A hatalmas ipari és technikai fejlettség különleges és hihetetlen újításokat hozott az embereknek, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a természetet nem lehet elhanyagolni. Többek között ezért is született meg a „Zöldítés program” tervezete. Na meg azért, mert a Vegeto számára szükséges jó pár növényt termeszteni, hogy az ott élők is élhessenek.
- Gyarló vagyok, és ezt neki is átadtam. Mi van, hogyha ez a vágy, ez nagyobb benne, mint az életben maradás ösztöne? Mi van, ha hiába volt minden, hiszen tudják, mennyire dacos, és mennyire megviselte, hogy egyáltalán ide el kellett mennie!
- Tökéletes nevelést kapott, a személyes dolgokat, mint például a jellemét pedig nem akartuk a saját képünkre formálni. Egy embert akartunk, és nem egy tökéletes gépet! Hiszen tudja, hogy szükségünk volt az érzésekre, még azokra is, melyek szélsőségesek. Kénytelenek vagyunk ezt elnézni neki, de hát ez egy igazán aprócska kis zavar a rendszerben, mintha csak egy légy zümmögne a csendes szobában. És ne feledkezzünk meg a számára kiválasztott társról, aki reméljük majd a he… – A hologram lassan villogni kezd, a teremben lévő alakok képe elhomályosul, majd hirtelen teljesen eltűnik…
Az ég besötétül, a nap fénye pedig mintha csak teljesen kialudna. Emberi sikolyok kínkeserves hangja veri fel a hirtelen beállt némaságot. Autók zuhannak a mélybe, a nap energiája miatt képtelenek a levegőben maradni tovább. Hatalmas csattanások, robajok, üvegszilánkok vészes csengése marja az emberi dobhártyákat, majd a vaksötétben lassan kivehetővé válik mi is történik. Hatalmas meteor közelít, szélei mögül lassan feltűnik a nap is, azonban ez egyáltalán nem hoz megnyugvást. A hatalmas kő szinte már úgy repül a Föld felé, mintha csak mágnes vonzaná magához. Súlya, terjedelme oly óriási, szinte bekebelezi a tökéletes fajt, és a tökéletes világot.
Az idős férfi még elmormol egy imát, pedig fogalma sincs, egyáltalán mikor is tett hasonlót. Keze az előtte kivetülő számítógépre téved, ujjaival pedig még éppen időben nyomja meg a küldés gombot….
A robbanás mindent felemészt, és semmit sem hagy hátra, csak az emberiség és a Föld hamvait egy sötét és immár magányos galaxisban…
Hmmm.. Ez igen erdekes resz lett, ugyanakkor nagyszeruen megfogalmazva, nagyon tetszik! Orultem mikor meglattam, hogy van uj resz, bar nem igazan ertettem tul sok mindent eme reszbol, de azt gondolom ez affele bevezeto tipusu. Kivancsian varom a tortenet folytatasat, sok sikert a kovetkezo reszekhez ;)
VálaszTörlésOlel,
BMG.